hétfő, október 31, 2005
Itt macskaskodom nagy lelkinyugalomban, szep, kerek delutan, kad, habfurdo, mifaszom, erre tessek, csak egy telefon es fenekestul felfordul az eletem. Ezt nem ugy ertem, hogy peldaul majdnem belefulladtam a kadba, bar vegulis de, mert attol, amit P - akivel felevente egyszer beszelek altalaban, es most meg nem az az evszak van - mondott a telefonban, attol csak okosan hallgatni tudtam, igaz, kozben a Galaktika sarka habos lett kicsit, a gyomrom meg okolnyi.
Nem vart helyrol, idoben es teruleten allitottak valasztasi helyzet ele, pedig legkevesbe most ez hianyzott az eletembol.
Kedves Fonok, hanyszor mondjam meg, hogy az egyertelmu helyzeteket szeretem, ahol nem kell donteni, nem kell kockaztatni, nem kell valasztani, szoval nem kene ezeket a koroket futtatni velem, csak hozzam kene baszni azt a kurva lottootost*, es kesz, hat mi ezen olyan bonyolult?!
*tudom, vannak a penznel fontosabb dolgok is, szoval lehet kiralyfi feher lovon is, lehetoleg lottootossel.
Most kezdem csak erezni, hogy enyhe kis izomlazam van, tobb testedzesre volna szuksegem, hmhm. Kar, hogy most mar csak forro furdovel tudok segiteni azon, h iszonyuan fazom, de nezzuk ennek is a jo oldalat, kiprobalom az uj magnolias habfurdot, es magammal hurcolom a habokba azt a regi Galaktikat, amit legutobbi impulzusvasarlasom soran lottem a Nyugati aluljaroban, es csak itthon derult ki, h ezzel a darabbal egyutt mar a harmadik peldanyt sikerult begyujtenem belole. Elony viszont a hatranyban, h ilyen memoriaval nyilvan harmadszorra is az ujdonsag erejevel fog hatni.
Hozott rolam par fotot, most nagyitotta oket - meg nyaron keszultek, amikor a komaromi erod falanal heveresztunk a fuben - fura latni, hogy a tukorkepemhez kepest hanyfele arcom van (es az jut eszembe roluk, h remelem, operatornek jobb lesz, mint fotosnak, azutan meg, h lehet, hogy megse benne van a hiba). Itthagyott kolcson par lemezt, az Orquestra Was "Forever is a Long, Long Time" cimuje peldaul hatarozottan jo kis sotet jazz, es letezik egy kis francia tomwaits, akit Arthur H-nak hivnak es szomoru nyularca meg nagy, elallo fule van. Ez utobbit keccaze' vette odakinn, nahat, mondtam, ezek utan senkinek nem hiszem el, h Japan draga hely, o pedig komolyan elkezdte magyarazni, hogy de igen, az. Ugyanugy neztem ra, mint amikor azt kerdezte, miert nem novesztem meg hosszura a hajam: nem tud megserteni, viszont szorakoztat, mennyire fogalma nincs rolam, de nem er annyit az egesz, hogy kiteritsem ezeket a kartyakat, hiszen nem vagyunk szerelmesek.
Nincs hianyerzetem, most minden kerek, neha mar aggaszt is, miert nem aggaszt, hogy egyebkent egyedul vagyok. Most is csak nyujtozkodom, elegedett macska, es persze a nap is sut, bar ezt ujabban mar nem is merem hangoztatni.
vasárnap, október 30, 2005
egyebkent tokeletes pentekem volt, miutan hajnali otkor leadtam a cikket, es otorai alvas utan 10kor ebredtem, megis fel voltam porogve es klassz napot csinaltam, amibe meg egy kavezas is belefert a teraszon
- azt irta: "egy kave?"
- azt irtam: "most ebredtem, ha kijossz ertem, most en fozok neked"
- es jott - eloszor volt nalam, felszegen es idegenul allt a szomoru, szikar, magas alak a szines szobamban, de amikor a teraszra tuzott a nap es odatartotta az arcat neki, mar mosolygott -, azt mondta, megnyugtatom, en azt gondoltam, tudom (es kivetelesen nem mondtam semmit), es arra is gondoltam, hogy ez az egesz igy jo, igy kolcsonos, ettol mukodik
aznap nem tudtam nem boldog lenni.
péntek, október 28, 2005
Baaaaaaz
Cevel a karomon setaltam kicsit a szobaban
- laza kis parperc, cigiszunet -
megneztuk a biciklit is,
megmutattam neki, hogy mukodik a csengo.
O dulledo szemekkel figyelte, mit csinalok,
- megszaglaszta a kormanyt is kivancsian -,
aztan odanyult,
es
o
is
csongetett egyet.
(A melo halad, bar Ce is besegit. Az elobb ugyan kicsit megsertodott, amiert kitoroltem a szovegbol az egyik kiegesziteset - "úúúúA" irta, majd elszaladt -, most duzzogva turja szet a szamlakat.)
Labbal egy ideje zsakutcaba jutott a kapcsolatunk. A bicajozast ujrakezdve lezseren abbahagytuk a gyogytornat, mert olyan fasza paros vagyunk, eleg lesz nekunk ennyi - azota Lab bicajozni mar irtozatosannagyon tud, de ezen kivul korantsem nevezheto megbizhato es stabil tamasznak kozos eletunk mozgasteren.
Jo, a heti haromszori gyogytorna ujrakezdeset talan meguszhatnank, ha athidalo jelleggel addig is szereznek - amolyan parterapias jelleggel - egy itthon is vegezheto gyakorlatsort, az talan segithetne ujra izgalmassa es fejlodove tenni a kapcsolatunkat.
Igaz, Labbal minderrol meg nem beszeltem. Remelem, o ekozben mar nem a valast fontolgatja.
(Persze mindez arrol jutott eszembe, mert a legtokeletesebb testu gyogytornasz* idokozben lefetrengett az olembol es szaladgalos lett, aminek a vegen mindig a haloszobafuggony-ritusnal kotunk ki. Ilyenkor a legtokeletesebb testu gyogytornasz a fuggony egyik oldalan hasal, en a foldre kuporodva a masikon, es a fuggonyon keresztul birkozofogasokat gyakorlunk egymason. Ilyenkor a lt.t gyogytornasz neha megharap, de ez nem baj, mert egyertelmuen az o ilyen jellegu edzesprogramjainak - pl az eloszoba-ritusnak, a hazaerkezest kovetoen az eloszobaszonyegen eloadott, mindenteldobos-csakvelefoglalkozos szerelmi jeleneteknek - koszonhetem, hogy a terdmutet ota megint tudok guggolni**.)
* na, hat ezert **
(Ööö, jaigen, a munkaval is haladok, hogyne.)
Tenyerembe tolja a talpat, konyokhajlatomba furja az orrat, a keze a kezemen nyugszik, melyen szuszog, alszik. Amikor ovatosan megsimitom a hofeher bajuszparnacskat, meg se rezzen, fel se pillant, de finom kezszoritassal nyugtazza. Gyonyorkodom bennunk.
(De mi a budos francert nem vagyok kepes nappal dolgozni, mint masok?!)
csütörtök, október 27, 2005
Tegnap T-eknel voltam, hogy megbeszeljuk a szombati macskafelvigyazas reszleteit, es a negy szobanforgo, akik altalaban kedves nemtorodomseggel kerulgetnek, most kollektivan mind az en olemben akart ulni.
HALLOTTAK, hogy tolem fugg a szombati kajajuk.
Tuti, hogy a feheregerek csak stromanok voltak.
szerda, október 26, 2005
Zserbo ugy nez ki, mintha Cher csak minden harmadik plasztikai mutetjet csinaltatta volna meg, es ez a legtobb jo, amit egy barbi rola irhat, mert a lassu, duborgo gitarok, meg huhogo-sikoltozo enek inkabb vicces volt, mint mely. "Aha, elkarhozott lelkek meg az ordogpokol, hat ez uncsi" - neztem az oramat, es szentul megfogadtam, hogy legkozelebb csak akkor jovok Pozvakowski-koncertre, ha utana nem rontjak el az elmenyt ilyesmikkel.
Pzw-ek papiron az elozenekar volt, gyakorlatilag a nap ertelme, es orultem, hogy megint talalkozunk. A Mediawave-en Grencsoval nyomtak, mikozben a Romer-haz pincejeben szines masszakent hullamzott a tomeg a vetitogepek fenyeiben. Azota mindket albumuk - Sinus és Transistor - letoltheto a site-rol.
Vajon mit hallgatok ma?

kedd, október 25, 2005
Igazabol tokjo huzas volt masra bizni a jegyvasarlast, igy peldaul megusztam, hogy amikor vegul - nyilvan zaras elott, epphogycsak - beesnek a lemezboltba, benyogjem, hogy "a Zserbora kerek kettot", mert hat akkor hogy is tortenhetne ez maskepp.
hétfő, október 24, 2005
ezfuraez, kulcsot adtam a lakasomhoz valakinek, tolem fuggetlenul johet-mehetne, es erre azzal nyaggat, tudjammeg, mitol mukodik a huto
(nem erdekes, mar megint a hulye metaforaim. hello, dk ;))
Sose kezdd ugy a napod, hogy egy nepes szerkesztoseg kozepen csendesen es feltunes nelkul belesirsz a klaviaturadba, mert attol egesz delelottre megfajdulhat a fejed.
Meg szerencse, hogy kesobb jott egy level, miszerint tortat lehet enni apropo apropojabol (az apropo egy eskuvo volt, de ezen mar nem buktam ki).
Ugy erzem, mar csak a fodrasz segithet.
Ce kunyeralt a spenotos pennembol, persze nem a spenot vonzotta, hanem a tintahal meg a rak.
Amikor szerelmesen felpillant ram, hozzahajlok; osszedugjuk az orrunkat, meghitt fokhagymaszagot szuszog.
Amikor felnyul az arcomhoz es az orromhoz er, a talpanak finom, kicsike labszaga van.
Eletem csodapasija.
vasárnap, október 23, 2005
"Nem, persze, semmi baj" - ezt mar olyan meggyozoen tudom mondani, hogy en is majdnem elhiszem, es akkor ahelyett, hogy ajandekba adhatnam neki ezt a delutant, bemegyek a varosba, ami ures es kihalt, mert ezt a delutant rajtam kivul mindenki mashol tolti, mondjuk ajandekba adja vagy kapja.
A villamoson ugy ereztem, vasarnap delutan fel negykor egyedul hazafele jonni tulsagosan nyomorult dolog, de aztan meglett a szokasos menekulesi utvonal, most egy idore megint megvan az a fenymaz rajtam, ami osszetartson.
Elotte meg arra is gondoltam, hogy mindenki menjen a kurva anyjaba, de amikor rajottem, hogy ezt gondolom, gyorsan ujragondoltam ugy, mintha nem is gondolnam komolyan, es akkor ez mar majdnem olyan volt, mint a "nem, persze, semmi baj".
Rolam mindenki azt hiszi, hogy kiegyensulyozott es nyugodt vagyok. Hat persze, a tobbi maganugy.
csütörtök, október 20, 2005
"A probafulkebe legfeljebb 3 ruhadarabot lehet bevinni!!!" -irja a felirat, nyomatekositva harom felkialtojellel, "mar csak a capslockot felejtettetek el, mi?! anyatok" - ilyen pozitiv hangulatban hurcolom be a hatodik adag legalabbnyolcdarabos ruhakupacot, amibol a megfelelo szinueknek nem jo a fazonja, a jo fazonuaknak nemjo a szine, a jo szinu es jo fazonuakbol pedig nincs meret. Minderre ramegy masfel ora, es csak arra jo, hogy az ujabb kudarcelmennyel megerositve sivarnak es kilatastalannak erezzem az eletem. Lottootost, testdublort es personal shoppert nekem, erre is gondolok, meg hogy a barbi, aki utal shoppingolni, ezmilyenmar.
kedd, október 18, 2005
hétfő, október 17, 2005
"Mi van veled?" - irja a Varazslo.
"Igen, kaveznek. Felrakod?"
"Varlak."
Harapni lehet a csipos, kek eget a Kert felett, a napsutes puha es mezes, mint az erett fuge. Feloraig tarto idonkivuliseg, csendesen ulunk a huvos napsutesben, de amikor mennem kell, nagy, szereto olelessel bucsuzik.
- Nem vagy a szavak embere, ugye? - huzom ugratva (meg a vegen tokeletes volna a pillanat).
Belebolint a vallamba.
- En se. Mindig szetdumalom azokat a pillanatokat, amiket nem kellene.
Amikor Daria visszanezett - a hata mogott mar lemenoben volt a nap - es latta, hogy
- a haz a sziklak kozt gyonyoru, hatalmas viragga nyilik, bibor szirmokkal, kozepebol mint fekete porzo tor az eg fele a fust;
- a szines ruhak lassan usznak, mint lusta, szinjatszo olajfoltok a viz szinen;
- a konyvek ugy nyilnak szet, mint a krizantem;
- a tevekepernyok kristalyzuhatagga robbannak;
- es a sivatagban a csend megse rezzen
akkor Daria halvanyan elmosolyodott.
Evekkel kesobb is ez volt a kedvenc jelenete.
szombat, október 15, 2005
Ce szereti M.Girat: lustan elnyujtozik a hangszoronak dolve es fule botjat sem mozditja a zajkulisszara, ami betolti a szobat. Nyujtozik, lustan figyel, mit szolok a legujabb kivanatos pozahoz...
...vagy ehhez...
....vagy ehhez..?
- Hello, Tundercsavo - szolitom le, mikor nem birom tovabb - Gyonyoru vagy es kivanatos, mondtam mar?
O az egyetlen, akinek fenntartas nelkul barmikor behodolok.
Vajon ez most a felig ures vagy felig tele esete?
szerda, október 12, 2005
Hangok kozt dagonyazom; ram omlesztettek sok szep, csillogo hangot, mintha finom, kicsi, szines uvegtargyak kozt ulnek a foldon, lehet bennuk gyonyorkodni, meg egyenkent felvenni es feny fele tartani, nezegetni a csillogasokat. Persze napfenyben furdo, nagy, tagas szobaban van ez, nagy ablakokkal, oda vannak kiszorva a foldre osszevisszasagban ezek a torekeny dolgok. Puha parnakon fekszunk, semmi nem torhet ossze. Igy szep.
kedd, október 11, 2005
Ohhhh, neha vannak jo megerzeseim.
Az Akron Family hihetetlenul tagas, levegos zene, ilyet jatszana a Pink Floyd, ha most lennenek huszonharmincas fiatal csavok, akiknek a Sonic Youth meg az Air a haverjaik, es mindig nagyon szetcsusznak a kolesz probatermeben (es hallhatoan nem riadnak vissza az utosebb tudatmodositoktol sem). Audiofilm, ahol a dallamok mint a felhok rohannak, egymasba folynak, szinte eszrevetlenul oltenek format es mire felismered, mar atalakulnak valami masba; lassan usznak es kavarogva szaguldanak. Hirtelen borul es derul az eg naluk, nyari vihar lesz lusta napsutesbol, aztan a zuzas utan zenebohockodas jon, a finomsagok utan a foldrengesnyi basszusok. Vegletes, szertelen, rengeteg energiaval es szepseggel.
Giraval egyutt, mint Angels of Light pedig az erem masik oldala: sulyos, sotet, osszetett egesz, finom reszletekbol epitve. Gira hangja Cave es Reed egyszerre, fanyar es sotet, a zene pedig hozza idomulva lassu, lukteto, egyre sodrobb, sotet orveny, ami benyel es levisz, es amikor mar kibirhatatlan, amikor mar megpattanna a belso, visszadob, hogy harapj egy korty levegot megint.
Tenyleg nem tudtam, mit varjak, tehat igen, pontosan ilyesmire vagytam. Valami olyasmire, amit nem tudok elkepzelni elore, de ha meghallom, halas leszek, hogy pont az, ami.
Gyonyoru.
Zsenialis.
Boldogga tett.
(Update: ugyehogy?! :))
hétfő, október 10, 2005
A motivacioim mukodese neha szamomra is rejtely, eleinte peldaul nem tudtam megmagyarazni, hogy ebben mi erdekel annyira, hogy kepes legyek telefonon jegyirodakat hajkuraszni a jegyek miatt.
Aztan egyszercsak beugrott az a szazmillio eve olvasott Swans-interju a MaNcsban, amibol akkor kabe egy szot se ertettem (akkoriban mas dolgokkal is voltam igy, ezeket azota megfejtettem, vagy eldobtam); nemelyek eleg fontosakka is valtak (akar mert megfejtettem, akar mert eldobtam).
Most vagyom valami uj megfejtenivalora. Persze megint a konnyebb vegen kezdem.
A hetvegeket nem kell tervezni (ha megis hetvege-tervezo szakara jarnek, ez a mostani egesz jo kis vizsgamunka lenne).
Csak egy sms, es maris megoldva a szombat este, es minden teljesen termeszetesen alakul ugy, ahogy az jo. Semmi kotottseg, semmi kotelezettseg: egyik nap jon, masik nap megy, es epp ez a laza semmit-igeres teszi olyan egyszeruve az egeszet.
De errol tobbet nem mondhatok. Tisztelnem kell masok erzeseit.
szombat, október 08, 2005
Eye for an eye, utana a csoki supa sista, aztan egy kis BOC, neha LJ - rajottem, hogy a dktol kapott dvd-lejatszom benyeli az mp3-cdket is, csak sajna buta, es nem latja a konyvtarakat, igy teljesen meglepetesszeru sorrendben jon - egy szam innen, egy szam onnan - az elszallos-kuttyogos pszichidelia, a spoken words, a vihogos-vidam kacsausztatas, meg a vilagvege.
szerda, október 05, 2005
B mutatta, hogyan lehet megforditani a monitor kepet az alt+nyilak billentyukombinacioval, es tok izgi volt, amikor nekem is sikerult fejreallitanom az enyemet.
Csak B-nek visszafele is mukodott a dolog.
Minden oviban van az a szerencsetlen luzer, aki titokban szinten megprobalja, mikor mar mindenki azzal villog, hogy bedugta az orraba a borsot, es akinek persze nem ugy sikerul, es ot kell aztan bevinni az ugyeletre.
A borsot peldaul megusztam.
kedd, október 04, 2005
Mai ajanlat ahhoz, ahogy a sarga levelek kozul visszakoszon a nyar.
hétfő, október 03, 2005
Oke, kavicsokat hajigalni a kutba, hat ez tenyleg nem olyan izgi, inkabb kivettem egy filmet, mert filmet valasztani tudok, ha csak sajat magamrol van szo; nincs felelosseg, magamhoz probalgathatom, kenyelmes-e az eppensegi lelkemnek, valaszthatok eppensegesebbet, vagy teljesen mast. Ma eselyes volt meg a Nok varosa es a Kosz, megvagyok, haha, beszedes cimek, foleg, hogy vegul aztan a Szex, hazugsag, video lett, irtozatos minosegu kopian ofkorz. Ugy kezdodik mint egy kozepes Hal Hartley, de sajnos meg ezt sem tudja tartani, pedig tenyleg drukkoltam neki, kar ezert a Soderbergh csavoert, vagyis azert az akkoriert.
De nem ezt akartam irni igazabol, hanem valami olyasmit, hogy ha egyedul vagy, akkor nincs egy olyan biztos embered, aki akkor akar veled lenni, amikor te vele, es meg csak duhos se lehetsz rajuk emiatt, es ez duhito.
Nagylany vagyok, csinalom egyedul ezt az egeszet, de mit er az, kutba dobalni a kavicsokat, ha csak en hallom a visszhangjukat?
vasárnap, október 02, 2005
Fura volt, ahogy Erikekre varva egyedul is voltam meg nem is, cirkaltam es osszefutottam az eletem kulonbozo reszeihez tartozo emberekkel, par percre tartoztam valakihez, majd par percre mashoz; kis ribanc elektron, percrol percre kepzodo es megszuno kotesek vonzasai kozt csapodva egyedul.
Amikor bemutattam egymasnak kulonbozo eleteim kulonbozo resztvevoit, ok teljes termeszetesseggel fogadtak ezt, mig en mint egy repedt tukorkep, probaltam egymashoz igazitani magaimat. Masok integraljak a szereploiket - b buszken-mosolygosan kerdezte felig tolem, felig magatol penteken: "Az milyen mar, hogy a pasim meg a fonokom egyutt sorozik...?" -, en egyelore szintetizalok, a bizonytalansag biztonsagi jatszmaja ez, talan elobb belul kene megtalalni az egeszt.
Erikek hianyt hagytak maguk utan: a babaarcu tejberozsa-enekeslany hamar megunhato, es jobban orultem volna, ha nem Erzsi hajlik meg a zenenek, hanem a zene neki, talan abbol izgalmasabb uj egesz lett volna. Ambrust egyebkent nagyon tehetsegesnek tartom, a lemez igeretes, nagy hajra neki, de nekem csapatjatekoskent meg tobbet ad.