barbigrl@barbiwrld

Hopper talán azért olyan fontos, mert a magányt festi, az ő magányos alakjai mégsem tűnnek boldogtalannak. Kiegyensúlyozottan viselik az egyedüllétet a tisztára súrolt padlójú szobáikban, a steril moteljeikben, a déli verőfényben vakítóan fehér falú házaik ajtajában állva. Nem törnek össze tőle, nem sérülnek. Nyugodtak és várnak. Ha van bajuk, az más, nem ez. Az nem is látszik a képeken.

A szobái a fényre nyílnak. A tengerre és az égre. A hegyekre. A síkságra. A háztetőkre. Mindig a végtelenre. Bármi lehet benne. Ha megmoccan az idő, ha továbblép a pillanat, bármi történhet. Nála mindig csak a most van, és ez a most csak nyugalom és fény.

Bécset és ezt a kiállítást ajándékba kaptam: a legjobbkor, onnan, ahonnan nem is vártam volna; akkor, amikor nagyon kellett, hogy valaki gondoljon rám; és mindezek miatt nagyon nagy szükségem volt rá. Nem tudom eléggé megköszönni.

Az öreg punkot szerintem még senki se fotózta rózsaszín barbifényképezőgéppel. Én is csak megpróbáltam, de végül nyuszi voltam hozzá, főleg, hogy nem is voltam rákényszerülve, a vállalkozókedvű emberem hozott magával kamerát és felvette nekem az egész koncertet: a pantomimes gesztusokat, a gyíkemberes grimaszokat, a szélütött dervistáncot, a szaxonfonrol lecsöpögő izzadságot, mondhatni a lába előtt ülve, végig.

nem, ez még nem az, csak olyan

(Nem mondhatnám, hogy tele volna sztárallűrökkel:
- Elnézést, Mr. Milton, hogy így beállás közben megzavarjuk, de van nálunk egy kamera, és szeretnénk felvenni a koncertet, ha hozzájárul.
- Oké.)

Aztán megtudtuk, h másnap Pestre jönnek vonattal (6 óra), mert onnan van csatlakozás Bukarestbe (vonat, 16 óra), akár fel is ajánlhattuk volna, h elhozzuk kocsival, de ilyesmi eszünkbe se jutott. Lehetetlen, hogy beférhet egy közönséges személyautóba.

utana mindig lassan, cirogatva simogattam a hatad, a borod, vegig a csigolyaid soran, atoleltem a koborkutya-sovanysagod, a hajszoltsagod, a felelmeidet, a zaklatottsagod. szerettem volna lesimogatni rolad mindezt, vedo varazsigeket rajzoltam helyettuk, uzeneteket neked, hozzad az ujjaimmal, uzeneteket, amelyeket talan eszre sem vettel, nem ertettel. szeretnem hinni, hogy meg mindig ott vannak, hogy mindig ott lesznek, hogy felulirhatatlanok
.

(a videot Aminal talaltam)

ma nem mentem be reggel, merthogy ugyelek, tehat csak kettore kell (ne irigyelj, aztan ott szopok tizig), del korul felhivtak, ugyan megis hol vagyok, en kacagtam, kis butak, hat pentek, van, ugyelek, erre ok kacagtak.
a mai nap brekingje, hogy nem pentek van.

(pazar peldazat a bonyolult kommunikacios modszereimrol)

[...]
aB: jo, nem baj, ugyis hatig dolgozik, azt irta tegnap
hol is dolgozik o? mmint helyileg?
csak hogy vajon haza akar menni elotte, v munkabol jonne
(Elküldve: hétfő, 15:26)

A: mondjam a számát?
Elküldve (hétfő, 15:31)

aB: nem kell, megvan, csak utalok telefonalni, irok köremilt nektek inkabb
Elküldve (hétfő, 15:34)

aB: na, level ment, remelem, estig azert nez mailt
esetleg irok neki egy smst, h nezzen :)
Elküldve (hétfő, 15:37)
[...]

a mai napig kepes vagyok megdobbenni azon, h mindezek ellenere ujsagirokent dolgozom

ideje van
az ölelésnek
és ideje
a távozásnak
.

úgy kell nekem, minek akarok mindent tudni.

most már csak annyi dolgom van, hogy próbáljak úgy csinálni, mintha az én döntésem volna.
akkor is, ha csak nem maradt más választásom.

ideje van a gyógyulásnak

egy szemklinika egyebkent a vilag leglazabb helyenek tunhet, legalabbis abbol kiindulva, h mind furdokopenyben-napszemuvegben szteppelunk egesz nap; amikor viszont mar epp keresned a medencet meg a koktelbart, a noverke elkurjantja magat, h "tessek jonni vizitre!", mi meg fiatalos lendulettel koccoljuk le az ajtofelfat.

(najo, nem, de ahogy orankent megindulunk, ovatosan imbolyogo napszemuvegesek a kezelo fele, az feler egy zombifilm-parodiaval)

lehet azt fejtegetni, mi az, amit ennyire nem akartam látni, dehát pontosan tisztában vagyok vele, nyilván ezért is érzem úgy, hogy nem akarom látni.
persze ettől még látom.

de tegnap óta már legalább itthonról látom, szóval ez azt jelenti, hogy orvosilag is dobva vagyok.