péntek, június 26, 2009
a koncert után, amire csak az óbazmeg összefoglalást tudom adni (mert kiderült, hogy a countryt a funkytól és a bluestól, a T-Rexet Tom Waitstől csak ennyi választja el, és amin a hihetetlenül szétivott feje ellenére hihetetlenül szexi pasas, az istenállat pasi-primadonna jó három órát produkálta magát nekünk és közben eljátszotta a világ összes számát), ezután, mintha ez nem lett volna elég, még kaptam ajándékba a sorstól egy sünit,; cseppforma kis tömör árnyékot, ami fürgén kotort át előttem a négysávos úton, éles kontrasztban az esőtől csillogó aszfalttal; az út néptelen volt, sehol senki, csak ő meg én, ő megtorpant, én fékeztem és megálltam, ő nekiiramodott és átszaladt előttem, és láthattam, ahogy szedi a négy apró kis lábát; azt hittem, már nem tudok jobban mosolyogni, de igen.