szerda, október 21, 2009
azt meg még nem is meséltem, hogy most már másfél hete tudhatnék dánul, mert tizedikén írtak, hogy hopp, hirtelen mégiscsak összejött a minimális 5 fő a kezdő csoporthoz, úgyhogy nem kell januárig várni, elkezdjük 16-án, és ettől teljesen fel voltam dobva, pont mint amikor hatéves vagy és holnap karácsony, csak nekem ez egy egész hétig tartott.
azért csak egy hétig, és azért nem tudok még azóta se dánul, mert aztán 15-én írtak megint, h mégse, vissza az egész, mert a minimális 5 fő egyike összetörte az autóját, és ezért most aztán mégsincs pénze dán nyelvtanfolyamra, és ettől meg épp olyan csalódott voltam, mint amikor hatéves vagy, és végre karácsony van, és mégse a száncsá'barbit kapod, hanem barna kordszoknyát.
de aztán eszembe jutott, hogy végülis ennek az egésznek nem is lehet máshogy kezdődnie, mint így, ez így épp olyan, mint a dán filmek a kétbalkezes főhőseikkel, hát mi lehetne hitelesebb, ez itt a Dán nyelvleckék kezdőknek, az igazi magyar dánfilm.
kedd, október 20, 2009
egyébként meg azt mondták az előbb a rádióban, hogy Newton találta fel a macskaajtót, ami kedves, és hát egy ilyen, ténynek tűnő megállapításban nincs is okom kételkedni.
bár az az adalék, hogy állítólag, miután a macskája megellett, a hat kiscicának hat kiscica-ajtót is vágatott mellé, szóvalhogy valaki felfedezi a gravitációt, de a macskák működésével ennyire ne legyen tisztában, hát az azért kicsit gyanús.
UPDATE: és igen, jó, ha az embernek vannak kételkedő barátai, akiknek a gugli a barátjuk, mert így megerősítenek, hogy igen,
Sir Isaac Newton (1642 - 1727) invented the first known cat flap. While he was in his attic trying to conduct light experiments, his cat kept nudging the door open and letting the light in, spoiling his experiments.
Whilst Sir Isaac Newton is best known for discovering the law of gravity as he sat under an apple tree, he also has other discoveries and inventions to his credit. The humble cat flap originated out of one of his other experiments when he was studying colour and the order it came in a prism.
He went up to his attic where there was only one window and in order to control light, he needed to black out the room. His cat loved to be with him, and she constantly nosed the door open, which would then let the light in – thus spoiling his experiments.
Not wanting to upset her, he decided to cut a small opening in the doorway which he then covered with felt attached to the top of the opening – and voila! The very first cat flap had arrived!! Now cat and master were happy – the cat could come and go at will, and Isaac wasn’t disturbed by her comings and goings, and could continue his experiments in peace.
It is said that all geniuses sometimes have a blind spot and when his cat had kittens, so anxious was he to please them, that he cut several smaller holes alongside the original one so that they could come and go whenever they wanted to. It didn’t occur to him they could use the existing one!
hát szerintem töklogikus, azt akarta az isaac, hogy a kiscicák a lehető legrövidebb idő alatt mehessenek ki meg be. hát ha az összes egy ajtón jön be és mind sorbalobogtatják a macskaajtót, akkor sokkal hosszabb ideig tartják fel a kísérletet.
arról meg nem is beszélve, hogy gondolj bele, az oktalan kiscicák ott állnának egymás mögött, és mindig aki bemegy, a következő sorbanálló orrára csapná az ajtót. az mondjuk lehet, hogy így alakult ki a perzsamacska arcberendezése, de akkor a perzsamacskaarcberendezést tuti nem a newton találta fel.
amellett meg azt is tökfasza kísérlet lehet megfigyelni, hogy hogyan veszik igénybe a macskák a számukra kialakított megfelelő méretű és számú nyílásokat. - írta az imént Vackor, aki nagyon is tudja, miről beszél.
nem tudok elég hálás lenni Mbnak, amiért megmutatta, hogyan tudom elrejteni a köcsög fészbukon azokat az értesítéseket, amik közlik, h vmelyik haverom megint talált egy tehenet, megduplázta a pontszámát, kivel konspirál társasjátékozás közben, vagy kitöltött valami faszom kvízt. új élményszínvonal!!! életminőség-javulás!!! azóta is minden napom ünnep, amikor végignyomdokom, MÉG milyen faszságot NEM akarok látni többé, lassan megint megkedvelem az ismerőseimet :)
igen, mondtam már az elején, hogy ez nem nekem való, de kezdem optimalizálni.
vasárnap, október 04, 2009
meggondoltam magam, inkább dánul.
csütörtök, október 01, 2009
(és igen, azért egy pillanatra elgyengültem, és majdnem csináltam Cének adatlapot
hiszen el kellene dicsekednem a világnak, mennyire eszelősen gyönyörű, csodálatos, tökéletes, világlegszebbje macskám van, a megtestesült cukiság maga
de úgy éreztem, ez lenne az elmacskásöregasszonyosodáshoz vezető első lépés)